A cikk nyomtatásban jelent meg, 2018 nyarán.
Berta Adrián vezetésével ötödik éve kutatják a várrom múltját.
– Egyrészt az előző években, a déli épületszárnynál megkezdett kutatást folytattuk, másrészt új szelvényeket nyitottunk a vár különböző pontjain – mondta Berta Adrián, aki a dombóvári önkormányzat felkérésére ötödik éve vezet ásatásokat a területen. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársa a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Régészeti Tanszékével együttműködve idén öt hétig végzett régészeti ásatásokat.
Elmondta, hogy a déli épületszárnyánál sikerült tisztázni a különböző építési periódusokat, továbbá feltárni az építmény udvari homlokzatán lévő bejárat az alapozását. A keleti oldalon az építésnél használt állványzat, illetve az akkor keletkezett omladékréteg feltárásával igyekeztek pontosítani a külső várfal építési idejét. A kutatás során Páll Dávid Gergely, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének munkatársa földradarral vizsgálta meg az eddig még feltáratlan területeket, hogy az így nyert adatokkal tovább pontosítsák a középkori építmény alaprajzát. A módszerrel sikerült tisztázni két eddigi megválaszolatlan kérdést: a vár saroktornyainak pontos elhelyezkedését és alakját, továbbá a várudvaron feltételezett építmények meglétét – mondta a régész. Az előbbiek kapcsán, két ismert 17. század végi ábrázolás alapján azt feltételezték, hogy ezek a tornyok kerek alakúak lehettek, azonban a mostani geofizikai kutatás során kiderült, hogy hatszögletűek voltak. A várudvar építményei kapcsán, a középkori erősségről fennmaradt egyetlen ismert, 1692-ben készült leírásban az szerepelt, hogy az északi épületszárny udvari homlokzata előtt két torony állt, azonban ennek a bizonyítására vagy cáfolatára eddig még nem került sor. A földradaros vizsgálat során mindkét építmény alapfalai megmutatkoztak. Az idei ásatási szezonban három új szelvényt nyitottak a geofizikai eredmények ellenőrzésére.
A terepi munkában és az eddigi évek ásatási munkálatai során előkerült leletek feldolgozásában az ország minden tájáról vesznek részt önkéntesek és régészek – tette hozzá Berta Adrián. A dombóvári vár öt éve tartó régészeti kutatásának eredményeiről szeptember 25-én Budapesten, az MTA Régészeti Intézetének szervezésében rendeznek konferenciát, amelyen a várra vonatkozó történeti kutatások, különböző lelettípusok bemutatása mellett szó lesz a további kutatási tervekről is.
A vár alaprajzát és főbb építési periódusait az előző évi feltárásokon már sikerült rekonstruálni: a Kapos menti erősség a 14. század legvégén vagy 15. század elején épült, egy kissé szabálytalan téglalap alaprajzú, 44×24 méteres alapterületű építmény volt, az északi, és a legújabb kutatások alapján a déli oldalán is egy-egy épületszárnnyal, nyugatra néző kapuval, körülötte várárokkal és fapalánkkal. Nagy valószínűséggel a Zsigmond kor második felére keltezhető második periódusban építették hozzá a kaputornyot és szélesítették ki a vár déli oldalán álló palotaszárnyat, amelyet támpillérekkel is megerősítettek. A harmadik szakaszban a vár keleti falára húztak egy pilléreken és konzolokon végigfutó gótikus függőfolyosót, amely összekötötte a vár déli és északi szárnyát, majd végül egy reneszánsz átépítés során, feltehetően az 1520-as évek körül egy külső falgyűrűvel vették körül a várat.
A Dombai család vára a 16. század elejére összességében egy 50×32 méter nagyságú erősség lett. A család a 15. század folyamán látványos karriert épített, Hunyadi Mátyás uralkodása alatt Dombai Pál a király főlovászmestere volt. Az oszmán hadak a 16. század közepén foglalták el, az egykori főúri rezidenciából török végvár lett, amelyben kis létszámú, elsősorban délszláv eredetű várkatonaság állomásozott. A hódoltság megszűnése után Esterházy Pál nádor birtokába került a vár, majd nem sokkal később, 1702-ben romboltatta le a bécsi Udvari Haditanács.