Dombóvártól délre, a Kapos partján, az ártérből szigetszerűen kiemelkedő dombon található a Gólyavár néven ismert középkori vár maradványa. A Dombóvártól délre, a Kapos partján, az ártérből szigetszerűen kiemelkedő dombon található a Gólyavár néven ismert középkori vár maradványa. A Dombai család egykori rezidenciája már a 19. század elején is ismert volt a kutatók számára, de régészeti módszerekkel csak az 1960-as évektől kezdték el vizsgálni, a szisztematikus kutatások megkezdésére pedig csak 2014-ben került sor. Jelenleg négy falcsonk látható az egykori vár területén: a délkeleti oldalon egy téglából épült pillér maradványa, az északi részén pedig három, vegyes tégla-kő építésű faltömb. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete szervezésében, Dombóvár Város Önkormányzatának finanszírozásával és a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumának támogatásával a lelőhelyen immár nyolc éve tartó feltárás során hagyományos régészeti és geofizikai módszerek segítségével sikerült feltérképezni a vár kiterjedését, tisztázni a főbb építési periódusait és megismerni a jellemző rétegtani viszonyait. Az előkerült nagy mennyiségű leletanyag a vár középkori és hódoltság kori életére vonatkozóan nyújt értékes adatokat.
Az elmúlt években a középkori erősség területén hat kutatóárok, három Az elmúlt években a középkori erősség területén hat kutatóárok, három szonda és tizenhat szelvény megnyitására került sor, elsősorban azokon a pontokon, ahol várható volt, hogy a vár alaprajzi elrendezésére vonatkozó adatok kerülhetnek elő. Emellett elkezdődött a déli épületszárny, a keleti várfal és az ún. nyugati belső torony szisztematikus feltárása is. Ezek összesen 800 m2-t tettek ki, azonban a teljes, az altalajt képező alluviális homok szintjéig történő kibontást mindössze öt kutatóárokban, öt szelvényben és két szondában sikerült eddig elvégezni, míg a többinél a feltárási folyamat még különböző szakaszokban tart. A vár még eddig feltáratlan részén, valamint a körülötte elterülő egykori település helyén roncsolásmentes vizsgálatok kezdődtek, amelyeknek a során nyert adatok feldolgozása és kiértékelése jelenleg is tart.
A Kapos menti erősség a 14. század legvégén vagy a 15. század elején épült. Ez a korai építmény kissé szabálytalan téglalap alaprajzú, körülbelül 44×24 méter kiterjedésű épület volt, az északi és a déli oldalán egy-egy épületszárnnyal, feltehetően nyugatra néző kapuval, körülötte fapalánkkal és több méter széles várárokkal. Az első nagyobb átépítésre a Zsigmond kor végén kerülhetett sor, amikor az eredeti kapubejárót kiszélesítették és egy nagyméretű kaputornyot emeltek a helyén, továbbá a vár déli oldalán álló épületszárny szélességét majdnem a kétszeresére növelték. Ez utóbbit kívülről támpillérekkel is megerősítettek. Az egyik ilyen pillér teljes magasságában még napjainkban is áll a lelőhely délkeleti sarkán. Feltehetően ekkor vagy ezt követően húzták fel az északi szárny udvari homlokzati fala előtt álló két belső tornyot is. A harmadik szakaszban a déli épületszárny keleti falára építettek egy pilléreken nyugvó erkélyt, amelynek a nyomai a korábban említett pilléren még ma is megfigyelhetők. Végezetül egy reneszánsz átépítés során, feltehetően az 1520-as években, egy külső falgyűrűvel kerítették körül a várat, amelynek során a kaputornyot is kibővítették és megerősítették. Az eddigi feltárások során előkerült faragott kövek és a fennmaradt középkori és kora újkori írott források alapján a vár építészeti részleteit jelentős reneszánsz díszítőelemekkel is gazdagon ellátták. A Dombai család központja a 16. század elejére egy kb. 50×32 m alapterületű erősség lett, amely a szükséges védelmi funkciók mellett betöltötte a család birtokközpontjának és lakhelyének a szerepét is. A török hadak a 16. század negyvenes éveiben foglalták el, így az egykori főúri rezidenciából török végvár lett, amelyben kis létszámú, alapvetően délszláv eredetű várkatonaság állomásozott. A hódoltság korából írott adatok is maradtak fenn bizonyos, elsősorban védelmi célú építkezésekről, amelyek közül egy sánc részletét a 2020. évi feltárás folyamán sikerült megtalálni.
A török kiűzése után az Esterházyak birtokába került az épület, azonban néhány év elteltével, 1702-ben a bécsi Udvari Haditanács ezt is leromboltatta. A robbantás után, majd az azt követő több mint két évszázadon keresztül tartó, a romok folyamatos széthordása során az északi oldal három falcsonkja és az azokat összekötő falszakasz, továbbá az délkeleti pillér kivételével a várfalakat és az épületeket az alapokig lerombolták, az így keletkezett törmelékkel részben a várárkot töltötték fel, részben pedig a török kiűzése után a Kakasdombon újjáépülő Dombóvár házainak az építésekor használták fel. A vár maradványai, ha megváltozott módon is, de ma is szerves részét képezik Dombóvárnak.