Mit tehet egy lelkes, általános iskolás diák, aki 1966-ban szóbeszédből hallotta, hogy „egy török kori alagút” miatt süllyedt meg a Rothermel-ház, amely egyenesen Dombó Pál várától vezetett idáig? Akit 1968 tavaszán aMit tehet egy középkori várakért lelkesedő általános iskolás diák, aki már 1966-ban szóbeszédből hallotta, hogy lakóhelyén „egy török kori alagút” miatt süllyedt meg a Rothermel-ház, amely egyenesen Dombó Pál várától idáig vezetett? Akit 1968 tavaszán felvillanyozott a hír, hogy a Szigeterdőben egy „Árpád-kori földvár” maradványaira bukkantak? Aki sajnálta, hogy nem Sopronban vagy Pilisvörösváron él, mert ott igazi várak épültek abban az időben. Aki 1970-ben dr. Szőke Sándor monográfiájából szinte szó szerint tudta idézni Kelcz Mihálynak a török kitakarodása után készült jelentését, hogy aztán később megrajzolja, majd próbálja hungarocellből kivágni és összeállítani a vár makettjét? Ennél többet aligha.
Közben felnőtt, a diákkor emlékeit belepte a por, de bármikor meglátta a két árválkodó falcsonkot, azok mindig eszébe juttatták, hogy egy elvégzendő feladata még biztosan van. Aztán egy őszi napon építész- és mérnökbarátokhoz fordult, akiknek módjukban állt segíteni, akik tudásukat és képzelőerejüket adták a feladathoz, akikkel újra- és újraértelmezték a Kelcz-jelentést, amiből rajzok, fényképek, helyszíni mérések születtek – mindezek ásó nélkül, mert annak használata számukra tiltott dolog volt.
Újságcikkekre, képekre, levéltári kutatásokra, légifotókra támaszkodva, Gelencsér Gábor vasútmérnök méréseit, Dunai József építészmérnök méréseit, 3D-s rajzait és Molnár János festőművész akvarelljeit felhasználva 2006-ban jelent meg a Dombóvár tegnap és tegnapelőtt című könyv, amelyben első ízben jelentek meg a vár elgondolt képei, s a könyv – szerencsére – nem maradt visszhangtalan.
Mígnem 2014 nyarán Berta Adrián vezetésével megjelent egy lelkes kis csapat a vár tövében, ám számukra az ásó használata – szerencsénkre – már kötelező volt…