A Kárpát-medencében 1576-ból ismert az első írásos adat a pipázásról, amikor Erdélyben III. Murád szultán követeinek fogadása alkalmával ismerkedtek meg ezzel a szokással. Ennél az időpontnál nem sokkal korábban indulhatott meg a cseréppipa gyártása a törököknél.
A Tolna megyei Dombó várát a török hadak 1546-ban vagy 1547-ben foglalták el, és majd csak közel 150 év után, 1686-ban került ismét magyar kézre. A legkorábbi pipaleletekre nagyjából ebből az időszakból számíthatunk. A dombóvári Gólyavárat 2014-től kezdve tervásatás keretében folyamatosan tárják fel. Az erődítmény csaknem negyede (24%) került feltárásra. Ezekben az években összesen 17 pipát találtak. Habár kevés pipaleletre akadtak Dombóváron, de a leletek alapján már az 1600-as évek első felétől, közepétől 1686-ig bizonyosan jelen volt a pipázás szokása.
A török által elfoglalt kisebb-nagyobb jelentőségű várakban, városokban tömegesen kerülnek felszínre az ilyen típusú leletek. A teljesség igénye nélkül az egyes lelőhelyek cseréppipáinak a mennyisége: Jeni Palánkon terepbejárásokkor és a vár feltárásakor összesen 93 cseréppipára bukkantak. Az esztergomi várban 133 cseréppipát tártak fel. Az ónodi várból 47, a füleki várból 50 darab töredék ismert. A budai vízivárosból összesen 126 török kori pipát vagy annak töredékét találták meg az ott kivitelezett feltárások során. Az egri várból kiugróan magas volt a pipák, azon belül is a török kori cseréppipák száma, eddig 4000 darab ismert a hódoltság korából. Ekkor már széles körben elterjedt, nagy mennyiségben gyártották és kereskedtek vele.
A dombói vár pipái elhanyagolható mennyiséget jelentenek az ismert hazai pipaleletek között. Ez a kis szám részben azzal magyarázható, hogy a lelőhely még nincs teljesen feltárva, így ennek a lelettípusnak az előfordulásával, mennyiségi jellemzőivel kapcsolatban sem lehet átfogó képünk. Az összes eddig ismert példány a török korból származik. A leleteket két csoportra lehet osztani: díszes és díszítetlen pipákra. Az utóbbiak használata a szegényebb várkatonasághoz köthető, ezeket feltehetően helyben készítették.
A 2015/3 szelvény feltárása során előkerült egy mesterjegyes pipa is, amely a bepecsételt jelzés alapján a távolabbi török területről származott. Ez az egyetlen olyan példány, ami bizonyíthatóan külföldi gyártóközpontban készült. A Török távolsági kereskedelem első bizonyítéka a pipák terén így Szegedről, Simontornyáról és Dombóvárról származik. A simontornyai pipa mesterjegyének arab nyelvű felirata (Gaál Attila fordításában): „Ibrahim bande”, azaz Ibrahim rabszolga; ettől balra egy további arab betűs felirat látható: „Rukn al-Salheyya”, ami a gyártás helyére utalt. A simontornyai darab a 17. század vége és a 18. század eleje közöttre keltezhető, ami azt jelent, hogy a másik két azonos mesterjeggyel ellátott pipa is ugyanerre az időszakra datálható.